top of page

(Újra)Közeledő Párkapcsolati Program

Egy pszichiáter
egy pszichológus
8 év párkapcsolat
6 év házasság
2 gyermek
összesen 25 év szakmai tapasztalat
több ezer páciens/kliens gyógyítója, kísérője.
Ezek vagyunk mi és most együtt, ketten, közösen alkotunk számotokra valamit, ami segít benneteket a párkapcsolat, a szülőség, a szexualitás, a konfliktuskezelés, a hatékony kommunikáció, játszmák és az (újra)közeledés témakörében.

 

Férjem, aki pszichiáter szakorvosi hivatása mellett addiktológus és coach is, praxisában számtalan ilyen jellegű helyzetekben segít, az Ő sorait idézve: “Egy párkapcsolat kettő, rendkívül bonyolult és érzékeny rendszer találkozása. Mindkét tagja magával hozza transzgenerációs lenyomatait, családi mintáit, előző kapcsolataiból hozott csalódásait és tapasztalatait, saját személyiségének minden elemét. 
Két ilyen rendszer találkozásakor a legnagyobb szerelem mellett is súrlódások keletkeznek, főképp az első 1-2 év “szimbiotikus” kapcsolódása után, mely konfliktusokat tovább erősíthet például egy gyermek születésének időszaka, a pár új szerepeinek kialakulása és a régiek megőrzése…de megőrizhető a láng, megoldhatóak a problémák, ha egy irányba haladnak”. 

image1.jpeg

Az én munkám pszichológusként a nőkre és anyákra fókuszál, melyet bemutatnom nem kell számotokra, engem már “ismertek”, de anyaságom előtt a klinikumban is és magánrendeléseimen is szereztem 8 évnyi szakmai tapasztalatot. 

Kettőnk erőssége, hogy nem csupán emberi tapasztalatainkat, hanem szakmai hátterünket is használni tudjuk és ezeket fogjuk összegyúrni egy hiteles, edukatív és  segítő végeredmény érdekében. 
Segítünk értelmezni értelmezni és elemezni az összeférhetetlen álláspontokat, áttételeket, kölcsönös projekciókat.

Mi pszichiáterként/pszichológusként nem fogjuk megmondani, hogy mit tegyetek. Ahogy az egyéni terápiákban sem, úgy semmilyen más konzultációban sem ez a feladatunk, hanem az, hogy kihozzuk belőled a döntést. 

A programban különböző szempontokon keresztül segítünk Benneteket végighaladni és ezeket áttekintve kaptok egy tisztább képet magatokról, a kapcsolati dinamikátokról, kaptok kommunikációs tippeket, intimitással, (újra)közeledéssel kapcsolatos útravalókat. 

Hogyan érdemes kommunikálni egy párkapcsolati konfliktushelyzetben és azután?
Milyenek a kapcsolati szerepek, milyen egy egyenrangú társkapcsolati viszony és milyen az alá-fölé rendelt “szülő-gyerek” dinamika? 
Hogyan adjon hangot az érzelmeinek a pár két tagja? 
Hogyan találja meg az apa és az anya újra a női-férfi minőségét?
Hogyan élesztheti újra a pár szexualitását és felismeri-e azt, ha nem csupán az együttlétet, de a párját sem kívánja? Megmenthető így is egy kapcsolat? 
A múlt hatásai (régi párkapcsolat, hozott családi minták) hogyan lehetnek hatással a jelenre?
Mi tartja össze leginkább a kapcsolatot, az érzelmi és/vagy egzisztenciális függés, a gyerekek vagy a tiszta elköteleződés?

Néhány szempont azokból, amikről beszélni fogunk a kurzusban.

  • (Újra)Közeledő All in Csomag

    38 990Ft
    (Újra)Közeledő I-II-III kurzus
    Érvényes 12 hónapra
    • 3xMásfél órás videóanyag
    • Interaktív kommunikációs gyakorlat
    • Munkafüzet
bottom of page