Az anyaság nem mindig könnyű, de nem folyamatosan nehéz!
Merjen beszélni az is, akinek könnyű, mert hitet ad, de merjen beszélni az is, akinek nehéz, mert támaszt kap/ad.
Végső soron ez a lényege az egész filozófiámnak.
Az elfogadás akkor igazán elfogadás, ha kétirányú.
Elfogadni pedig sokszor nehéz a másik embert, akkor is, ha családtag, akkor is, ha egy idegen profil és akkor is, én máshogy látok valamit, mint.
Kell hozzá egyfajta érzelmi érettség. Hogy merőben mást gondolunk ugyanarról a dologról, mégis félre tudom tenni az ego-t és nem zavar, nem akarom győzködni a másikat s közben megtartom a saját nézeteimet.
Az én "szirupos" családi megéléseim nem tökéletes, hanem boldog pillanatok. De mellette nem szégyellem - már! - megmutatni, hogy olykor beletörik valamibe a bicskám és néha érzelmileg megterhelő egy-egy életszakasz..
Amikor azt tapasztalod, hogy a környezeted bagatellizálja az érzelmeidet vagy rád hárítja a felelősséget a nehézségeidért és rosszul érzi magát "miattad", akkor a reakciójáért nem neked kell felelősséget vállalnod. Az "állj fel és menj tovább", az "anya vagy, mindent megoldasz" és a "nem engedheted meg magadnak ezt a gyengeséget", ezek nem valós segítségek és nem fognak motiválni sem. A szeretetteljes odafordulás feléd nem szúr és nem kényelmetlen.
Ez inkább agresszió, önigazolás, vagy az érzelmi helyzet kezelésének képtelensége, negálása.
Azt látom, hogy megnyílt egy kapu a közösségi felületeken a nehézségek felvállalásával, ami a hiszti fogalmát meg sem karcolja . Helyette inkább sorsközösség, feloldozás. Hazatalálás. A saját érzelmeink áramlásának megengedése, ami óriási dolog és amilyen egyszerűen hangzik, olyan irtó nehéz lehet..
Nincs még egy olyan emberi kapcsolat a világon, mint az anya-gyermek kötelék.
Jó anyának lenni.
Nagyon jó.
Nagyon mélyreható.
Feltétel nélküli, színtiszta kapcsolódásból indul.
Ezt nem is lehet bizonygatni, hiszen annyira egyértelmű.
Például: Kérdés sem volt számomra az, hogy szeretnénk második babát, pedig tudtam jól, hogy nagyon-nagyon nehéz első hónapokban nézek elébe az első trimeszteri rosszullétek miatt, első lányomat is néha infúzióra kötve vártam
És eljött a pozitív teszt, vele együtt a mindent felülíró rosszullétekkel És abban a 16 hétben sokszor éreztem úgy, hogy nem bírom tovább.
Azóta pedig százszor újracsinálnám.
A tündérmesékben is küzdeni kell, sokszor saját magunkkal. Próbákat kell kiállnunk a boldogságért. Ott sem lehet elkerülni a csatát.
A mesék pedig csodálatos analógiái az életünknek.
Hiszen megvajúdod az anyaságod folyamatát, ezt a belső újjászületést, a maga eufóriájával és a küzdelmes, szűk, néha sötét, néha kétségbeejtő teljességével.
Comments